2013. november 27.

mű vagy igazi?

komolyan elgondolkodtam a fenyőfa kérdésén, most, hogy vészesen közeledik a karácsony.
évek óta nem állítok fát. ennek magyarázata, hogy már jó régóta egyedülálló vagyok, meg időközben lett egy gyerekem is és a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy velük legyünk karácsonykor északon. 
most viszont, hogy már a kölök cseperedik, fontosnak tartom, hogy nekünk is legyen újra saját karácsonyunk, saját fával, a mi díszeinkkel (amiket évekkel ezelőtt saját kezűleg varrtam, gondosan válogattam, beszereztem), a mi otthonunkban, a mi szokásainkkal.
réges-régen, amikor még párkapcsolatban éltem és a karácsonyokat együtt töltöttük, mindig volt saját fánk. már akkor fontosnak tartottuk, hogy ne kivágott fánk legyen, figyelve és gondolva a környezetvédelemre, életterünkre, zöld életmódra. így cserepes fenyőt vásároltunk, amit aztán kiültettünk a kertbe. azóta is ott cseperednek.
most is eszembe jutott a cserepes változat, de miután már korábban is nem kis erőfeszítéseket tettem a kertem kertté alakítására, hogy minél nagyobb hasznos terület legyen a rendelkezésünkre, így a cserepes fenyő vásárlást elvetettem. mondván inkább legyen kertem, mint idővel egy fenyőerdőm.
a hétvégi nagy bevásárlás alkalmával az áruházban bolyogva eljutottam a karácsonyi szezonális részleghez, ahol belebotlottam a műfenyőkbe. és meglepetésemre már rég nem olyan gagyik mint száz éve voltak, nagyanyáim idejében. meglepően tetszetősek és élethűek voltak. persze minél tovább néztem őket tüzetesen, annál inkább láttam, hogy ezért ez mégsem igazi, de bakker még a friss hajtások üde zöld ágvégei és a fenyőág kis pici kéregbizbaszai is megvoltak. jó-jó az illesztések nem voltak hibátlanok, de azt lehet az áruház aznapi unott dolgozói cseszték el az összeállításnál.
az árát is meglepően jónak találtam. annyiba fájna, mint egy  naaagy igazi. és aztán persze remélhetőleg több karácsonyt kibírna.
tuuudom, nem lenne fenyőillat, de azt meg könnyen lehet varázsolni egy-két igazi fenyőággal, vagy illóolajokkal, illatosító bizbaszokkal.
viszont nem kéne a tűlevelet porszívózni, vagy azon aggódni, hogy a szőnyegben marad és majd még húsvétkor is böki az ember talpát, mert úgy beleakadt a szőnyegszőrbe, hogy a porszívó sem hozza ki.
szóval részemről több érv szól mellette, mint ellene.
persze még nem állt össze a fejemben a lista, hogy milyen más kritériumoknak kell megfelelnie a kiválasztott műfenyőnek és mi alapján válasszak?
Ti hogy vagytok ezzel? vennétek műfenyőt? ha vennétek milyet választanátok?

2013. november 23.

napi szám

na, ez tényleg az. bakker! totál rákattantam.
már évek óta csípem a fickót. van stílusa, van valami a hangjában, ami rabul ejtett. egyszerűen nem tud szar zenét csinálni. ért hozzá na, nem mások által kreált dolgokat ad elő, hanem a saját szerzeményeit.
és most ezzel a húzásával http://24hoursofhappy.com/ , hogy 24 órán keresztül hallgathatod és nézheted ugyanazt a számot, amit nem lehet megunni, hát ez valami zseniális. megcsinálta! még mindig van új a nap alatt.
már két napja nyomjuk. a gyerekem is le-le ül  gép elé és bólogat a monitor előtt. édes. vagy éppen a szoba közepén táncolunk együtt.
a táncoslábú szereplőket látva továbbra sem adom fel azt az elhatározásomat, hogy meg akarok tanulni break-elni. tuuuuudom, nem vagyok már mai csirke, de képes vagyok rá. a fejen pörgést kihagyom, de minden másra vevő vagyok. ha valaki tud vagy ismer olyan embert, aki megtanítana, adna külön órákat, szóljon. de tényleg!
és már társam is akadt, aki velem tartana. ugye Julis?!
még emlékszem a régi szép időkben, amikor azzal vertük át a házibuliba későn érkezőket, hogy a belépő egy break mutatvány. és volt, aki tényleg mutatott valamit. de a bloggercimbim is bármikor rávehető volt egy kis breakdance-re.
na, de elkanyarodtam a lényegtől, a napi számtól.
élvezzétek ti is! mert hát boldogság van...

Pharrell Williams_Happy




2013. november 22.

csend

már másfél órája úgy alszik a gyerekem, hogy nem köhög és nem akarja kiköhögni a tüdejét. egyáltalán nem köhög. tök csendben szuszog.
hála... köszönöm... 

heti vegyes

amióta mindketten a dolgozóba járunk, a gyerekem a bölcsibe én meg hol itthonról, hol nem, hol vidéken nyomom a melót, sok minden könnyebb, de alapvetően meg bonyolultabb lett az életünk. nekem legalább is. a gyerek még nem nyilatkozta ki a véleményét. bár a maga módján igen. egy kiadós hiszti = teleafaxomanyám.
szóval most már nem csak itthon a négy fal között kell a harmóniát, lelkibékát, világbékát koordinálni, lenyelni, hanem van más. teljes gőzzel dübörög a stressz, folyamatos logisztika, átszervezés, nem alvás, dokihozjárás, kanalasfaszomságok, ezt ide kend, azt oda, ne szájon át, hanem máshonnan, allergia, viszketés, faszomújgyógyszer és a türelem, a türelem, ami nagy úr és még mindig el szokott fogyni... pedig igyekszem betankolni. a papírzsepi mellé mindig teszek, mert az is mindig kevés.
persze azért vannak vicces és jó dolgok is az életünkben, de annyi minden más van mellette, hogy nincs is időm lejegyezni.
pölö már hetek óta szentségeltem minden alkalommal, amikor bicajra ültem, mert az ülésem előre hátra mozgott és mivel nem volt célszerszámom, se egy valamirevaló pasi sem, ami, aki megcsinálhatta volna, maradt a szitkozódás.
ba...ák meg a pasik! meséltem a szitut a barátnőmnek, aki aztán okosan kijavított és ellátott egy adag türelemmel.
figyi! ne ezt mond, hanem azt, hogy adj egy faszit, aki meg tudja csinálni!
azóta ezt mantráztam bosszúsan a bicajon előre hátra billegve, majd egy esős napon fogtam magam és eltekertem a bicajszervízbe a nagyon helyes szervizes fiúhoz és szempillákat eregetve segítséget kértem. és persze megcsinálta. hálás voltam és vagyok azóta is! ilyen apróság és azóta mintha kicserélték volna a bicajomat. élvezet vele tekerni újra.
a mantrát meg betartom! kösszibi!
aztán meg voltak jó együttlétek, jó ételek, jó barátok, támogatás, mert más is kerül néha szar helyzetbe és mellette lenni, adni, jó.
meg a fodrásznál a búra alatt ülve az ember olyan információkat is szerezhet a tudatmódosító újságokból, hogy mikor fog szexelni. húú, jó mi?! a karácsony tartogat meglepetéseket. (anyáékkal welnesselek)
és már abban is biztos vagyok, hogy néha totál hülyének és egy rakás szerencsétlenségnek néznek a bölcsis anyatársak, de már ezt is elfogadtam. valakinek a dilinyós szerepet osztják.
de azt kell mondjam, hogy boldog halandó, néha hibázó, megbotló, de a minden szarság ellenére kiegyensúlyozott lelkibékával a torkomban, jól vagyok. asszem ez a lényeg. na.
éljen a világbéka!

2013. november 13.

párját vesztett műanyagok

hirtelen felindulásból, meg mert gyorsan kellett műanyagdoboz, két nagyjából közepes méretű. persze nem találtam a dobozhoz a tetőt, vagy a tetőhöz a dobozt. grrr... kipakoltam a szekrényből az összes dobozt és a tetőt. nem kis mennyiség hevert a konyhakövön. igyekeztem összepárosítani az összevalókat. bár az életben minden más is ilyen egyszerű lenne, megtalálni mindenhez a megfelelő párt...
aztán csak azokat pakoltam vissza a szekrénybe, aminek mindene megvolt. 
ezek maradtak:


mi a szöszt kezdjek velük? indítsak egy börzét az ismerősök között? keresem a párom címmel?
valami más ötlet? 

tesztelek

egy erős nőknek való dezodort. 
sosem voltam izzadós fajta, de a szülés óta, valahogy változott a helyzet. na, nem azt mondom, hogy az ápolatlanság útjára tértem és büdös lennék egész nap, de valami más. vagy a  kis geci, genya hormonok, vagy  a sokkal több váratlanabb, izzasztóbb helyzet, de a korábban használt cuccok leszerepeltek. és mivel lehetetlen a napjában többszöri zuhanyzás, a felületi parfümös kezelés meg szart sem ér, és ugye az ember lánya nem hordhat magával váltóruhát sem, (van elég cucc, amit mindig cipelni kell) kellett valami megoldást találni a kialakult helyzetre. a bűznek és a kellemetlen érzésnek mennie kell.
kedves barátnőm vázolta a helyzetet minap, ami gondolom minden gyerekkel rendelkező anyukának ismerős lehet.
hiába kelsz fel időben reggel, hogy mindent elintézz, megcsinálj, kikészíts, az indulás előtti pár perc embert próbáló, kikészítő, kapkodó, leizzasztó. 
én mindennap 8-ig, amire beérünk a bölcsibe totál elfáradok és olyan érzés, mintha már egy napot nyomtam volna le addig. és akkor még ott van a nap nagy része.
kedves barátném javasolta az erős nőknek való cuccost, majd pár napra rá a tévében is láttam a reklámot. nem szoktam az ilyesmiknek bedőlni, és nem is olcsó a cucc, de gondoltam egy próbát megér.
tegnap volt az első nap, hogy használtam. akár egy reklámfilmbe is elment volna, amin tegnap keresztülmentem. a gyerekem beteg, köhög, taknyos, de ez mind nem gyengíti, ugyanúgy pörög ezerrel. úgy alakult, hogy háromszor is el kellett otthonról mennünk. reggel szemészet. minden simán ment. de amikor kijöttünk a rendelőből, a kölöknek esze ágában sem volt felülni a bicajra, úgy gondolta a hatalmas levélkupacban sokkal jobb feküdni. nem jókedvében feküdt ott, mielőtt idilli lenne a kép. hiszti volt ezerrel. ezt úgy egy fél óráig bírtam. már egy kedves öreg néni is a segítségemre jött, hogy hátha ketten meg tudjuk győzni, hogy ott nem olyan jó ám, inkább keljen fel. nem jártunk sikerrel. majd egy szirénázó mentőautó kizökkentette és végre hajlandó volt felülni a bicajra. hazaértünk épségben.
majd nem sokkal később el kellett mennünk a bölcsibe az ebédért és a térítési díjat befizetni. egy újabb izzasztó helyzet következett. majd egy órás könyörgés, hogy elinduljunk végre. nem ment. a végén már mind a ketten sírtunk. teljesen reménytelennek tűnt a helyzet. pár telefont megeresztettem, hátha valaki segíthet, de nem jött össze. majd a sürgősségi mentőhelikopter, hála megjelent az égen és ismét rávehető volt bármire.
ebédet megkaptuk, díjat befizettük, a csúszdán is lecsúsztunk, hazaértünk. ebéd, alvás. kész. azt hittem eddig sosem jutunk el.
majd ébredés után megint csak nyomott az idő, hogy odaérjünk a doktorbácsihoz. mivel közel van, elvetettem a kocsi és a bicaj használatát, persze mindezzel növelve a kockázatot a váratlan helyzetekre. vonattal a kezünkben elindultunk. mivel a dokihoz vezető úton végig látszik egy építkezésen lévő hatalmas toronydaru,  és a sürgősségi helikopter megint hozott valakit, az út sima volt. sőt a rendelőhöz érve még a kórház tetején láttuk is, ahogy a helikopter körül milyen nagy a sürgés-forgás.
a dokinál végezve egy újabb feladat következett, eljutni a gyógyszertárba. itt egy újabb kergetőzés, ellenállás után megelégelve a tötymörgést, az ölembe vettem a gyerekemet (nem könnyű) és úgy botorkáltunk a gyógyszertár felé. majd feladat átadással, a gyerekem intézte a recept átadást, gyógyszer átvételt, sőt még matricát is kapott, teljes volt a megelégedettség és az öröm. feladat teljesítve. már csak haza kellett érni.
csúcsforgalom volt, ezer ember, autó, busz, motor, zebra, elefánt, lámpa.  a pékség jobb célnak bizonyult, mint a haza. választott magának finomságot, örült, és már csak egy zebra és kábé 200 méter volt hátra. de egy újabb hatalmas levélkupac és egy újabb hiszti, vagy végkimerülés kifogott rajtunk. majd a hónom alatt cipelve, másik kezemben  a félig megrágott kakaós csigával elértünk a kapuig. pont akkor értek haza a szomszédok is, három gyerekkel, ami aztán megoldotta a helyzetet. a kölykök nagyon örültek egymásnak, kezdődhetett a hancur, a kötetlen, szabad játék.
kihasználva a nyugis helyzetet a szomszédasszonnyal nekiálltunk a faleveleket összegereblyézni, zsákokba pakolni. nem kevés volt. bosszankodunk is minden éven, hogy mekkora szívás, hogy az utca másik oldaláról is a mi oldalunkra fújja a szél a faleveleket. 
mire sötét lett az udvar is és az utcafront is csilli-villi lett, falevelek zsákokban, a kuka mellé rendezve.
majd befutott az apai segítség is, így nyugodtan a vacsorával is elkészültem.
na, szóval nem kicsit izzasztós nappal a hátam mögött, azt kell, hogy mondjam az erős nőknek való cucc jól szerepelt. a blúzomon nyoma sem volt bűznek vagy izzadtságnak.
de még hátra van egy olyan nap, amikor dolgozok is, azt hiszem az lesz az újabb erőpróba.
csütörtökön iskolákat látogatok, nem keveset, télikabátban, kint hideggel, bent meleggel.
ha ott jól szerepel, akkor megnyert magának és beveszem a márkahűségi listámba.

2013. november 10.

napi szám

egy kis downtempo-s, trip-hop-os zene Angliából, vasárnap estére. őszi, illatos, ködös, színes faleveles, bekuckózós, melegbenlevős, ablakonkinézős, elmerengős hangulathoz...

Bonobo_Days To Come

2013. november 5.

gézamalac

csak mert már nagyon rég volt kép itt, ezen a felületen.


tegnap kiállításon jártunk. nem könnyen, de odaértünk. mindennel próbálkoztam, hogy rávegyem az indulásra. aztán a lámpák nyertek. gyere, megszámoljuk mennyi világít.
aztán a megnyitón teljesen a hangszerek hatása alá került. eddig is tudtam, hogy rendkívül muzikális ez a gyerek, de most már biztos vagyok, hogy nem hagyjuk ki abármilyen hangszer használatának elsajátítását. teljesen odáig volt a zongoráért és a gitárért.
(vajon mikortól lehet a törpéket zene vagy bármilyen hangszeres oktatásra vinni?)
azért is akartam, hogy elmenjünk, mert imádja a Weöres Sanyi bácsi verseit és tudtam, hogy valamelyik kedvenc ott lesz a falon. 
és gézamalac ott volt.


képek innen.

2013. november 4.

rossz pont

ma kaptam egy kedves figyelmeztetést a bölcsiben, hogy ne hagyjam a gyerekemet játszani az udvaron, amikor hazafelé megyünk, mert ezért szólni fognak. az udvar ugyanis nem játszótér.
teljesen magamba roskadtam.
pedig ma tényleg gyorsak voltunk, csak egy kb. 10 méteres sövénykerülést villantott a gyerekem és a kifelé vezető úton lévő műanyag csúszdára rá se nézett. talán ha 5 percet töltöttünk az udvaron, akkor sokat mondok. máskor ez sokkal több szokott lenni, és a csúszdáról le, illetve az alatta lévő kis házikóból ki se tudom könyörögni.
kedves volt a nevelő, tényleg, nem akart nekem rosszat.
én persze már majdnem sírva magyarázkodtam neki, hogy én mennék, tényleg és már mindent megpróbáltam. türelmet gyakorlok, végtelen türelmet és azon vagyok, mert utálom sírni látni a gyerekemet, hogy valahogy meggyőzzem arról, hogy elérjünk a bicajunkig és ne kelljen kiráncigálnom abból a szaros műanyag játékból, miközben úgy sikoltozik, mint akit nyúznak.
szóval szerintem még mindig az a jobb, ha egy kicsit elidőzünk az udvaron, mint hisztitől vergődve, sikoltozva cipelem ki a gyereket és valahogy beleerőszakolom a bicikliülésbe...
majd hazaérve és lenyugodva rájöttem, hogy a francokat magyarázkodtam... ha nem játszótér az a szaros udvar, akkor tegyék már el a kaputól a bölcsi bejáratáig vezető útból azt a tetves, egyébként simán mozdítható, grrrrr... csúszdát, mert ember legyen a talpán, aki egy olyan eleven, hihetetlen mozgásigényes, mellesleg nem kicsit akaratos gyereknek megmagyarázza, hogy az a csúszda, ami mellett elmegyünk, na az nem azért van ott, hogy lecsússz rajta, sőőőt, az aljában lévő házikóba sem mehetsz be. csak szimplán lusták voltak eltenni, mert túl nagy és macerás. vagy pont az anyukák viselkedését és meggyőzési idejét mérik lesikamerával. tudja a fene.
mindenesetre az első rossz pontot megszerezte a bölcsi. egyelőre csak cerkával beírva, de amint tényleg szól valaki, bevésem, alkoholos filccel és nem állok jót magamért. grrrr...

makkároly

üzenet a csajoknak:
jó, jó, egész jó... de nem olyan, mint az igazi, na. porosodni nem fog, ebben egészen biztos vagyok.