rémreggelek

szeretném ezt a a napot újrakezdeni, de néha minden reggelt... fortyogok, duzzogok, ingerült, dühös és elkeseredett vagyok.

időben kelek, semmi felesleges fiszfaszt nem csinálok reggelente, mégis mindig megörülök a nyilván általam teremtett időkorlátok közzé szorított, fojtogató tíz-tizenöt-húszperces indulás előtti, induláskori légkörtől. a tökölődő, bambuló, idegesítő, kényelmesen ásítozó, ruhát válogató, még melegedem, minnyáá anya... de ne kiabálj... már öltözöm... gyerekem ilyenkor megőrjít. megőrjít, hogy ez megy minden reggel. elkések minden nap, ingerült vagyok minden reggel, nem bírom megállni, hogy ne kiabáljak, duzzogok, legszívesebben minden nap összetörnék valamit, vagy inkább megszöknék, és csinálja valaki más helyettem, vagy mondja, vagy mutassa meg, hogyan kell ezt jól csinálni. utálom a helyzetet, utálom a reggeleket, utálom, hogy nem bírok türelmes és megértő és dédelgető és szívet melengetően kedves lenni... szaranya.... na ilyenkor szaranya vagyok, tudom...