nyílt levél a miómámhoz

szia.

azt hiszem régóta élhetünk együtt. legalább is, ha a tüneteket nézem, nem tegnap és nem is tegnap előtt költöztél belém. addig, amíg nem tudtam, hogy itt vagy, csak a stressznek és vagy hát nálam ez így megy elfogadásának köszönhetően nem akadtam ki, vagy megtanultam veled együtt élni. de most, hogy már tudom, hogy mindezt te okozod, így azt hiszem joggal háborodok fel és nem akarom elfogadni, hogy fáj, hogy rendszertelen, hogy egy hónapon belül akár kétszer, de akár háromszor is menstruálok, és nem keveset. ez talán nem gond, ha nem fogadom el és nem tűröm örömmel. korábban kedves barátnőm többször mondta, hogy ne szidjam a menzeszem, mert a nőségem része. ha a hónapban csak egyszer kéne megélni, akkor ok, menne is kellő átéléssel és a megtisztulás érzésével. de így nem megy, bármennyire is akarom. nőként nem akarok egész hónapban tamponnal, vagy betéttel élni, lenni, dolgozni, örülni... sajnos nem megy. mert a mennyiség sem olyan, hogy kiszámítható lenne, hogy tudom, mi, meddig tart, hogy fel tudok készülni, hogy mikor kell cseréni. vannak napok, amikor ha én magam tampon lennék se lenne elég. és a fájdalmakról nem is beszélve.

nőként naponta változó, hullámzó hangulatokat élünk át, amit nem csak a csajos gondolkodásunk irányít, hanem bizony a bajszos kis geci hormonok. ezek tesznek minket hol kibírhatatlan boszorkánnyá, sárkánnyá, hol kenyérre kenhető hercegnővé, megértő anyává, szuper feleséggé. és ha ezek a banyahormonok ilyen gyakran jelen vannak, felborulnak, akkor hogyan legyen az ember lánya türelmes, végtelenül kedves, és folyton tiptop, friss és üde?

szóval nem szeretlek. ezt ki kell mondjam. ha nem okoznál problémákat, kellemetlen, néha már elviselhetetlen tüneteket, akkor nem lenne semmi gond, felőlem akár maradhatnál is, de így fel kell, hogy bontsam az egyébként is egyoldalúan kötött tartós bérleti szerződésünket. még nem tudom mi módon válok meg tőled, de az elhatározásom megszületett. már akkor amikor szinte tudatlanul a nőgyógyászommal szemben nagyterpeszben feküdtem és közölte velem, hogy nyugodjak meg, a méhemet nem kell eltávolítani. kissé méltatlan és érzéketlen információ közlés volt, de ma már azon lepődünk meg jobban, ha valahol emberséges bánásmódot kapunk.

szóval amíg maradsz, addig kérlek légy velem kíméletes, és ne okozz meglepetéseket. felőlem maradhat a jóval rövidebb ciklus, de legalább azt ne borítsd fel. a fájdalommal is megküzdök. csak legyél ott, ahol vagy, élvezd a méhem védelmező, puha meleg hajlékát és ne álmodozz fejlődésről, növekedésről vagy netán egy társról, cimbiről. és kezdj el megbarátkozni az elmúlás gondolatával...

szevasz